Google+
YouTube
Flickr
Tekintse meg fótóimat a Flickr-en!
Pinterest
Blogger

Rólam

2003-ban kezdett érdekelni a fotózás, de akkor már mint hivatást szerettem volna a jövőben az életemhez kötni. Előtte a filmezés érdekelt, illetve minden ami film. 1998-ban ért az-az élmény, amit sok rendező, színész említeni szokott, az a mozis élmény ami megváltoztatta az életüket. Számomra az Őrület határán (The Thin Red Line) című majd 3 órás háborús film hozta ezt a pillanatot el, azóta szeretek filmeket nézni, és szeretek a filmekről beszélni.

2002-ben érettségi után megpróbálkoztam a Filmművészetire jelentkezni, az első kört sikeresen vettem, de sajna a második már több buktatót tartogatott nekem így nem jutottam tovább. Még abban az évben karácsonyra kaptam egy fényképezőgépet, és tudván, hogy a fényképezés és a filmezés (rendezés) alapjaiban nem áll távol egymástól, a fotózást választottam magamnak, először mint hobbit majd mint hivatást is.

2003-ban a Práter utcai fotós szakközépiskolában próbálkoztam, de sajnos a túlzott követelmények, és a szakmai képzés miatt jobbnak láttam 8 hónap után otthagyni az iskolát.

Szerencsémre, mert 2004 szeptemberében a Budai rajziskola fotós szakára jelentkeztem. Azt a 2 évet amit ott töltöttem sohasem felejtem el, remek csapatba kerültem és a tanárok is a legjobbak voltak. A vizsgáztatók között volt Rófusz Ferenc Oscar díjas rendező is, rólam készített karikatúrája a mai napig megvan.

Itt tanultam, művészettörténetet, számítógépes-grafikát, fotótörténetet, grafikát és persze a fotózás alapjait, a filmes előhívástól, a digitálisig.

2006 júniusában sikeresen levizsgázva OKJ papírhoz jutottam. Azalatt a 2 év alatt amíg ott voltam, az iskolával és évfolyamtársaimmal több kiállításon vettünk részt a fotóinkkal.

Az előtte lévő 1,5 évben Köő Adrienn fotósnál dolgoztam több rendezvényen és esküvőn.

Tekintse meg fotóim a fényképek menüpontban!

Többek között az esküvői fotózás , portfólió készítés , konferencia fotózás is a munkánk része.

 

 

További oldalak: www.balaton-opus.hu

Kameraáltal Blog
Kameraáltal Facebook

Tel.: +36-30-602-9799


E-mail: fotozas@jatekbox.hu